Manipulálni jó! - pácoljunk fonalat

A gyapjút festés előtt, közben vagy után többnyire pácolni kell, hogy a szín, amit nem kis melóval elérünk tartós maradjon. Kivételt képeznek a magas csersavtartalmú növények, a kávé, tea, tölgy- és dió- alkatrészei például. 

A timsó nem változtat az árnyalaton, csak erőteljesebbé teszi a tartósság mellett. 

A vasgálic és a rézgálic azonban a manipuláció eszköze is. A vasgálic a drappból sötétbarnát, barnából feketét varázsol, a rézgálic pedig a sárgákból ragyogó zöldet. Meglehet egyebet is tudnak, csak én még nem próbáltam.

Vasgálicot ritkán, inkább a kísérlet kedvéért használok, mert a barna különféle árnyalatait remekül meg lehet festeni nélküle is, feketébe hajló sötét árnyalatokat pedig nem használok. 

A rézgálic, az a valami. Eddig festés után pácoltam, így az átváltozás megdöbbentő volt: a sárga vagy épp mocsárszín fonalakból pár perc alatt ragyogó zöldek lettek. Tegnap új módszert próbáltam: egy vödör vízben feloldottam diónyi rézgálicot, és kerek napig áztattam benne fél kiló fonalat.

Ilyen lett:

A rézgálic hatásmechanizmusa most a másik oldaláról volt megfigyelhető: bekékítette a fonalat, s amikor a sárga festőlébe került, azonnal zölddé vált. 

Nem egyéb ez sem, mint amit ovis korunk óta tudunk: sárga+kék=zöld. Magamtól nem jutott volna eszembe, de szerencsére másnak igen, hogy ez a színkeverősdi fonalon eljátszható vegyszer nélkül is: a sárgára festett fonalat kék festőlében kell felülfesteni. Ez lesz majd a következő manipulációs próbálkozásom. 

Most a rézgáliccal előpácolt turbolyás fonal szárad, hamarosan bemutatkozik.

Anna királynő (és a többiek) csipkéje

Queen Anne's lace. Ily költői néven fut angolszász körökben a vadmurok. A vadmurok igen szemléletes elnevezés, mindent elárul a növényről, amit praktikusan tudni érdemes: a répa vadon élő rokona. 

Amikor évekkel ezelőtt megtudtam, hogy a sárgarépa levelével szép erős sárgát lehet festeni, különösebben nem csigázott fel. Ha a vadmurokról olvasom ezt, az sem izgatna fel. Ok, és? Sárgára majdnem mindennel lehet festeni. És a répa, pláne a vadmurok igen pórias valami. 

Ám amikor megláttam kedvenc böngészdémben, hogy a Queen Anne's lace nevű növénnyel miket művelnek, beindult a fantáziám. Mert az Anna királynő csipkéje igen szemléletes elnevezés, mindent elárul a növényről, amit valójában tudni érdemes: költői, finom, légies, nőies és csipkés. Hűvös, angol és kissé titokzatos. Távolságtartó, tiszta és könnyed. Bármit mögé képzelhetek

Nem kicsit értékeltem fel a közönséges vadrépát. Úgy döntöttem, hogy ilyen gyönyörű nevű növénnyel festenem kell.
Tegnapi barangolásaink során úgy véltem, megtaláltam őfelségét, nagy ölre való adaggal tértem haza, amit azonmód bele is aprítottam a lábasba. A biztonság kedvéért gondoltam lecsekkolom, tényleg a királynő csipkéje rotyog-e a fazekamban. Ekkor ért a meglepetés.

Volt némi emlékem róla, hogy pár éve egyszer már megpróbáltam beazonosítani a sokféle fehér tányéros virágzatú mezei virágokat, de nem boldogultam velük. 10 féle legalább van, és olyanok, akár az ikrek: majdnem egyformán néznek ki, és csak aprólékos vizsgálódás és egyeztetés után lehet megállapítani a pontos személyazonosságukat. Nagyon akartam tudni, kit hoztam haza, így kb. kerek órán át tartó vizsgálódás után meg is állapítottam, hogy a sorsszerű véletlennek köszönhetően megismerkedtem a turbolyával! Na ez a nem semmi.


Tavaly Colette ódákat zengett róla, és olvastam mindenfelé, hogy mily nagyon divatos lett komoly séfek konyhájában is. Ugyan fűszerként 30 centi alatt használják csak, de festeni tökéletesen megfelel 1 méter fölött is. Legalábbis remélem. Abból indulok ki, hogy ha festenek Anna királynő csipkéjével meg vadpasztinákkal is, akkor a szoros rokoni szálak okán ez sem lehet rossz. Meglátjuk, egyelőre még ázik.

Csak ezeknek a rokonoknak is ki kéne találni valami szebb nevet. Mert bizony ők is gyönyörűek: sudáran és előkelően állnak sorfalat az erdő szélén, talpig fehér csipkében.

A répafélék vad rokonai pedig olyan izgalmas téma, hogy egész biztosan terítékre kerül még itt is.

Első tapasztalatlan tapasztalatok: eco-printing.

Hogy mi az eco-printing, az egy jó kérdés. Én is naggyon szeretném tudni, mi is pontosan.

Ahogy visszanézek, olyan, mintha egy bűvészcilindert látnék, amiből egymás után húzom elő az egymáshoz csomózott színes selyemkendőket, és csak húzom és húzom, egyik hozza magával a következőt, és csak azt tudom hol a kezdete, talán vége nincs is - és ezt nem is bánnám.

Mert festeni szinte bármivel lehet, találékonyság kérdése az egész. Az ember pedig találékony: a bogyóktól a bíbortetűn át a zuzmókig, rozsdáig szinte bármivel. Még ebéddel is, ezt majd be is bizonyítom. Mert a sok rácsodálkozástól az idők során én is kísérletező kedvű lettem. És az idők során az is kiderült, hogy nem nagyon van új a Nap alatt.

A rozsdafestésről Polyák Ilditől hallottam először. Sőt, az aktuális Kultúraquilthez  előírás volt, hogy legyen benne valami rozsdával festett is. Elő is kaptam a rozsdás faszenes vasalót a spájzból, és nosza, elkészült az első, amiből EZ varródott. 

Úgy fél éve pedig kedves Nyalka-társam hívta fel a figyelmem arra, hogy él a világban egy Fabienne Dorsman-Rey, így rátalátam Irit Dulmanra és India Flintre is.

Egyelőre sok energiát nem öltem abba, hogy a tuti receptet megtaláljam. Ami biztos, hogy réz- vagy rozsdás vascsövekre, rugókra bármikre tekernek fel leveleket és anyagokat. Aztán áztatják is, volt ahol teában, máshol festőbuzér-gyökeréből készült főzetben (nálunk nem őshonos, telepítésből elvadulva is alig fellelhető).
Itt gőzölik és levegőztetik, és bambuszra tekerik...

Nekifogtam olyan gondolom-formán, feltekertem egy rozsdás csőre egy darab vásznat diólevelekkel, megspékelve mindenféle más rozsdamarta eszközzel, úgy mint szögek, rugók, fűrészlapok, alátétek és késpengék, de még egy egész bicska és lakatpánt is volt benne. Jó szorosan megkötöztem, aztán egy jó adag teába merítve kitettem az erkélyre. A tea igen hamar fekete lett: a vas pácként viselkedett, mint gyapjúfestéskor a vasgálic. Egy hét után aggódni kezdtem, hogy ebből gyászlobogó lesz, és véget vetettem a kísérletnek.

Olyan lett, mint egy tanulmány: kivehetőek a tárgyak lenyomatai, felül, ahol a spárga kanyargott batikolt kinézetű. Az is egyértelműen kiderült, hogy kívül jobban érvényesült a tea-vas kombó, ott szürkébb, belül pedig a rozsda győzött: a barna uralkodik. Csak a lényeg, amiért az egészet csináltam (volna), a levelek alig kivehetőek. A kollázs középső fotóján egész jól kivehető egy diólevél, és alant egy véletlenszerűen kialakult kompozícióban mégegy. Ennyi. Azért látszik ilyen jól, mert ez a levél volt az egyetlen, akit közvetlenül a csőre tekertem, és még a második textilrétegen is nyomot hagyott. Ez egy fontos tanulság, de a lé körül is kell majd még ólálkodni, hogy javuljon az eredmény.

Mindenesetre nem vagyok bánatos, elsőre lehetett volna rosszabb is. A másodikhoz a levelekre pedig úgyis várni kell még egy keveset.

Piktor Péntek 7. - lilahagyma

A lilahagyma héja szintúgy alkalmas festésre, mint vörös társáé.

Nekem ilyen kellemes drapp-barna árnyalatokat sikerült előállítanom: 

A főzet, benne a hagymahéjjal nálam most sokáig állt, nagyon sokáig, le sem merem írni meddig árválkodott szegény lábas a sarokban. Gondolom bizonyos idő eltelte után már mindegy is neki, a szokásos paraméterek betartásával feltehetőleg hasonló eredményre számíthat bárki. Timsót adtam a leszűrt léhez.

Viszonylag sokat kell mozgatni, hajtogatni az anyagot lábasból ki-be, hogy ne foltosodjon, illetve arra ügyelni, hogy lé alatt legyen minden pocikája. A másodfestés így is meglehetősen foltos lett, további feldolgozásra vár. Vannak is ezügyben ötleteim.

A legizgalmasabb mindig a csipke festése: ahányféle horgolócérnából készült, annyiféle árnyalat készül. Ezen a képen nem is látszik rendesen, de 3 igen különböző kerekedett.

Piktor Péntek 6. - ribizli

A legutóbbi ribizlis festés óta tudom, hogy írnom kell róla.

Ribizli. Lekvárként, szörpként mindenki ismeri. Régi családi ribizlészetünk 360 bokrából még megmaradt annyi öregecske bokor, amiről minden évben kerül pár üvegre való gyümölcs. Lelkesen főzi a lekvárt apukám, nagynéném, tesóm, és én is. Aztán mindig megtárgyaljuk, adott évben kinek sikerült úgy elkészíteni, hogy kanalazni lehessen, ne inni ;-)

Idén új funkciót is kapott a ribizli. Festőnövényként is debütált. Az alábbi képen az eredmény látható:

Igen, ez MIND ribizlivel festődött!

Az első alkalommal a lekvárfőzés maradékával próbálkoztam, azzal, ami a passzírozó szitában maradt. Piszkosszürke lett, amit egy kis pácolással bezöldítettem, hogy értékelhető legyen.
A második esetben a hűtőben felejtett, emberi fogyasztásra  már alkalmatlan adaggal elképesztő lilák születtek, mindenféle hókuszpókusz nélkül.

Ezen felbuzdulva azonnal telefonáltam apukámnak, hogy a passzírozványt a mélyhűtőbe tegye félre nekem (ne kérdezzen, ne értetlenkedjen :-), amíg érte nem megyek. Gondoltam ebből majd neki lesz egy szép szürke vagy zöld sál. Milyen remek összekapcsolása a dolgoknak: ő nevelgeti a bokrot, szüreteli, főzi a lekvárt, én meg hasznosítom a hulladékot, és visszakerül hozzá ebben az átlényegült formában. Tökéletes körforgás.
Igen ám, de ez a harmadik festés meglepetéseket tartogatott, mert nem szürke lett a 20 deka fonal, hanem rózsaszín! Gyönyörű fáradtrózsaszín.  Nagy sóhaj, ebből neki biztosan nem...

A konklúzió pedig: apukám nem passzíroz olyan alaposan, mint én, különben nem maradt volna ennyi festékanyag a masszában :-)  Lebukott ;-))
És a mégnagyobb meglepi: a lé másodfestéséből egy halvány drappos tojáshéjszín került ki. Pedig a lé isten bizony színes volt!

Ezek után nagyon várom a következő nyarat, mert biztos vagyok benne, ezzel a növénnyel sosem fogok két egyforma színt festeni.

Piktor Péntek 5. - dióbarka és diólevél

Nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogy terveztem. Ergo nagggyon keveset jutunk ki a természetbe. Azért ezt a dióbarkás és leveles festést csak összehoztam valahogy.

(a barna a diólevél, az ekrü a barka)

A dióbarka szárítva is szépen működik, a levél sajnos nem. 

Az eljárás mindenben megegyezik a  korábban leírtakkal. Arra az egyre kell figyelni, hogy a lében áztatva az anyagot (fonalnál sem árt figyelni, de ott ez kevésbé érvényesül) viszonylag sűrűn mozgassuk át fakanállal, főleg amikor már nem fő, csak áll és sötétül. Ha ezt kihagyjuk, biztosan számíthatunk rá, hogy a gyűrődések élei mentén sötétebb lesz a festés. Nem minden növénynél okoz ez problémát, a hagyma, kávé pl.  nem viselkedik így. A tejltó galaj meg hiperérzékeny ez ügyben.

Ígérni most nem tudok semmit, a farkaskutyatejről is lecsúsztam, pedig az valami gyönyörű. Ha minden kötél szakad, friss növény helyett legközelebb sorra kerül a tölgyfakéreg.Vagy a lilakáposzta :-)

Piktor Péntek 4. - barkák

Ugyan tölgykérget ígértem, de nem tudtam elmenni a barkák mellett.

A barkák olyanok, mint a csírák: esszenciája kicsiben a nagynak. Nekem legalábbis ez jut eszembe róluk.

Rengeteg bennük a festékanyag. Amit próbáltam: nyír, nyár, mogyoró, dió...és egyszer valamit, ami nem tudom mi volt :-)

Az eljárás ugyanaz, mint a korábbiakban. Ha a főzet színe nem tetszik, módosíthatjuk. Nekem ez egy kicsit mindig varázslás jellegű, nem mindig sikerül, és nem mindig olyan lesz, mint várom. Az alapelv azért az, hogy a sárgát zöldíti a barnát sötétíti a rézgálic, a vasgálic pedig barnít-feketít.

Miután csak a timsóról beszéltünk a múltkor, most egy kicsit a többiről.

A fémsók, különösen a rézgálic nem tesz jót nekünk. Semmilyen formában: érinteni, belélegezni sem tanácsos. Nyilván van egy mennyiség, ami már problémákat okoz, de jobb óvatosnak lenni ritka használat mellett is.

Gumikesztyű, maszk használata ajánlatos, emellett én már nem pácolok velük főzés közben, hanem csak és kizárólag utána: miután főtt s ázott valamennyit a fonal kiveszem a léből, hozzákeverek valamennyi fémsót (változzon meg a színe, az a lényeg) és ebben lefedve olyan helyre teszem, ahol van friss levegő és nem járunk arra. Vagy: a rézgálicot tiszta vízbe keverem, és ebben áztatom egy éjszakát a festett fonalat.

Fonalat gyönyörűen tudok rézgáliccal kezelni, vásznat sajna nem nagyon sikerült (értsd: nincs növénnyel festett zöld  vásznam :-( Akinek megy, kérem szóljon, leckét vennék tőle :-)

A korábbi postban linkelt sál nyírfabarkával készült. Kiszáradt a barka, mire összejött a megfelelő mennyiség, aztán kifőzve olyan csúnya mocsárszíne volt, hogy nem mertem 20 dekánál több fonalat beletenni, mondván: ha nagyon csúnya lesz, fiúsálnak még elmegy ;-)

A fonalnak sem lett szebb színe, sőt, a rézgálicos pácolás után sem változott sokat: zöldes mocsárszíne volt. És eztán jött a varázslat: amint kivettem a léből és a levegővel érintkezett elkezdett zöldülni. Mire öblítés után megszáradt elérte ezt a szép zöld árnyalatot. Jártam már így más növénnyel is, meg jártam úgy is, hogy  ez a folyamat nem következett be, és úgy is, hogy már a rézgálicban ázva bezöldült. Ezért mondom, hogy ez nekem varázslat :-)

Ezen a képen a múlt héten mogyoróbarkával festett lenvásznak vannak, rajta a régesrég egyéb barkákkal festett fonalminták. A mogyoróbarkának hihetetlen ereje van, egy literes edényre valóval festettem csupán, és több napon keresztül újra és újra csak tuszkoltam és főztem az anyagokat benne.

Ne feledkezzetek meg a most potyogó dióbarkáról!

Piktor Péntek 3. - vöröshagyma

Vöröshagyma.

A sárga külső héja, természetesen. Minél külsőbb, annál jobb, mert abban van a legtöbb festékanyag. Én mondjuk tartok a konyhapulton egy fagyisdobozt, és abba dobálom főzéskor az összes héjat, külsőt-belsőt egyaránt.

Én most 4 liter vízhez tettem jó sok hagymahéjat. Olyan lett a lé, mint egy nagyon sűrű leves. A kanál azért nem állt meg benne, de majdnem :-)

A hagyma nagyon hálás. Egyszerű gyűjteni, könnyű vele bánni, és gyönyörű színe lesz, garantáltan. 

Két szabályt kell betartani: 

- rengeteg hagymahéj legyen a vízben (vagy nem)

- timsóval pácoljuk (vagy nem)
Ugye nem bonyolult ;-)

És akkor ideértünk a pácolás témaköréhez.

A pácolással rögzítjük, élénkítjük vagy változtatjuk meg a színt.

A timsó élénkít, a vasgálic sötétít vagy feketít, a rézgálic zöldít. A vasgáliccal pl. sárgából barnát, barnából feketét tudunk varázsolni, a rézgáliccal sárgából zöldet, de sok múlik az alapszínen, hogy milyen növényből készítjük és hogy mennyit használunk belőle.

Én alapvetően türelmetlen ember vagyok, tehát legjobban menet közben szeretek pácolni (ez a timsóra vonatkozik kizárólag): kifő a növény, áll, és amikor melegítem a festéshez, rögtön a gyapjú előtt zsupsz a festőléhez.

Lehet még előtte és utána is pácolni. Állítólag a leghatékonyabb előtte, mégpedig úgy, hogy nem egy kevés timsós vizet készítünk, amibe beáztatjuk a fonalat, megszívja magát, és egy tálcán tartjuk egy napig, időnként megfordítjuk és hagyjuk hogy leliftezzen a másik felébe a lé. Egyszer próbáltam, de sajna olyan növénnyel, amivel korábban még nem festettem, így nincs összehasonlítási alapom.

A réz- és vasgálicról majd később, most lássuk a timsót.

A hagymához nem kell nagy hókuszpókusz, a szokásos módon kifő a héj, áll, leszűr, és amikor felrakom melegedni a festéshez, belerakok valamennyi timsót. Én csak szemre szoktam, 4 literhez 1 teáskanállal mondjuk, de ha azt látjuk, hogy megkeverve szépen kivilágosodik a festőlé, akkor jó. Nagyon szeretem nézni, olyan szép ez a folyamat :-)

Fő valameddig, amíg olyan színe lesz, amilyet szeretnél. És akkor ki is lehet venni, áll egy ideig és lehet öblögetni. 

Ha lent festünk, az állhat a lében amíg kihűl, nagyot nem fog változni a színe.

Most néhány csipkét festettem csak egy faliképhez meg egy pici pólót kísérletképp, és a lennek sem tudtam ellenállni, de korábban fonalakat is. Ha sötétsárgára, narancsbarnára vágytok ez a legtutibb, világosabbhoz a farkaskutyatej és a tejltó galaj lesz jó május-júniusban.


A barnák a főzelékszerűen sűrű verzióval, pácanyag nélkül készültek, a világosabb narancsok, a napsárga vászon és a póló ugyenebben duplájára hígítva timsóval, a citromos csipkék pedig egy nagyon gyenge lében timsóval. A világos len korábbi festés.

ITT, ITT, ITT és ITT vannak még hagymával festett kötöttségek.

Piktor Péntek 2. - kávé

Vannak növények, melyekkel azért nagyon könnyű festeni, mert nincs szükség az alapanyagok pácolására. Enélkül is szép és tartós színt ad.

A pácolás a fonal/anyag előkészítése, a korábban felsorolt 3 vegyszer (timsó, vas- és rézgálic) valamelyikével történő kezelése. Célja a szín fényesítése, tartóssá tétele és/vagy módosítása. Erről bővebben legközelebb.

Első alkalomra direkt olyat választottam, amihez nem csak könnyű hozzájutni, de a pácolás is elhagyható.

Miért hagyható el a pácolás?

Vannak növények, melyek részben vagy egészben nagy mennyiségben tartalmaznak csersavat. A csersav ellátja a színtartósítási feladatot. A magas csersavtartalmú növények általában jó festőnövények.

Milyen növények tartalmaznak csersavat?

Kávé, tea, cserszömörce, tölgy, dió, éger, és még bizonyára sok egyéb, most a legismertebbeket és leggyakrabban használtakat soroltam fel.

Miből állapítható meg, van-e csersavtartama egy növénynek?

Az én módszerem nagyon egyszerű: ha 1-2 órát főzted a növényt, hagytad kihűlni, és olyan csillogó lerakódást látsz foltokban úszkálni a folyadék tetején , mint a kihűlt erős teáén, nos, akkor annak a növénynek jelentős a csersavtartalma.

Ennek akkor lehet jelentősége, ha tévedésből leszedsz valamit, de azért megpróbálkoznál vele mert olyan szép sárga :-) Én így jártam, és akkor még nem fedeztem fel a Festékeskönyvben, hogy ezzel is lehet festeni. A Kemendiben nem szerepel a tejoltó galaj.

Gyakori kérdés, hogy mennyi az annyi? Vagyis mennyi növényt tegyünk a fazékba?

Nos, szerintem ez tipikusan az az eset, amikor nem igaz a kevesebb több mértéktartó irányelv. Nem fogok, nem is tudok pontos arányokat írni. Én mindig a lehető legtöbbet használom, mert hamarabb kivenni egy fonalat a festőléből lehet (és esetleg egy újabbat még megfesteni benne) , de egy bizonyos töménység alatt nem segít a sötétebb, erősebb árnyalat eléréseben a továbbfőzés és áztatás. 

Jó kihasználtságot jelent, ha van kéznél pár A3-as körüli méretre felvágott lenvászon, mert bármikor beledughatjuk a főzetbe a fonal kivétele után. S ha nem lett elég élénk a színe, jól jön pasztellszínnek, vagy újra betehetjük a következő festéskor hogy tovább sötétedjen. 

Lássuk a kávét.

Egy hét alatt 35 dekányit sikerült összegyűjtenem. Nem valami sok, de én most nem is akartam pulóverre való fonalmennyiséget festeni, csak némi lenvásznat. Ez az adag kb. elég lenne 10-20 deka gyapjúhoz is. (lehet hogy többhöz is, de én ha többet akarnék festeni, biztos ami biztos alapon növelném a zacc mennyiségét is)

Ne feketekávé árnyalatot várjatok a gyapjún, sokkal halványabb, szelídebb lesz a színe, amolyan híg tejeskávé.

Alapelv: 1-2 órát főzöm a növényt, fél-egy napot hagyom állni, szűröm, 1-2 órát főzöm benne a gyapjút, hagyom állni fél-egy napot.

Ez olyan növényeknél válik be, melyek nehezen adják ki a színüket, de biztos ami biztos alapon bármikor jól jön, ha a lehető legsötétebb árnyalatot szeretnénk kihozni. 

Arra számítani kell, hogy öblítés és szárítás után halványabb lesz a végeredemény, mint amit a lábasban látni.

A kávét szerintem bőven elég 1 órát kis lángon főzni. Annyi vizet tegyetek hozzá, amennyi szükséges, többet ne hogy ne legyen a szükségesnél hígabb. Tehát 10 deka fonalhoz kevesebbet, 50-hez többet, annyit, hogy kényelmesen lehessen mozgatni benne. Vászonhoz több kell  mit a mérete indokolná, különben hajlamos lehet foltosan festődni.

Állni is elég ha pár órát áll, aztán jöhet a szűrés, majd újra a tűzre. Bármit tesztek is bele, azt előtte nedvesítsétek be. Állítólag így kell, talán hogy könnyebben felvegye a festőlét? Nekem ez kicsit varázslás, tettem már bele szárazon is, nem láttam különbséget. Az tény, hogy nedvesen hamarabb elsüllyed, szárazon lehet vele birkózni mire hagyja magát víz alá nyomni.

Fonalat 4 helyen szoktam összekötözni nem túl szorosan hogy jusson lé a kötés alá is, a gyapjúbundát vagy a rovingot pedig nemrég tanultam Ritarenátától, hogy nejlon térdharisnyába kell belehúzni. Így könnyebb vele bánni, a gyapjúnak is jobb.

Időnként kicsit megkeverem, de nem kell nagyon bántani.

Ha vásznat festetek, az más, azt érdemes sűrűbben kiemelni a fakanállal (amiről ugye tudjuk hogy műanyag) és máshogy visszagyűrni. A kávénál annyira nem vettem észre, de vannak növények, melyek szeretik nagyon foltosra festeni a vásznat, ha ezt nem csináljuk vele.

1 óra főzőcske elég is neki, aztán lefedve állhat még egy ideig. A kávénál nem lett sötétebb a szín attól, hogy nem  néhány órát állt a lében, hanem egy napot. Azt azért érdemes megvárni, míg kihűl.

Én holnap frissítem majd a posztot képekkel, a lenvásznak még rotyognak a fazékban.

A korábban festett anyagokból többek között füzetborítók készültek:

Meg persze fonalak:

A mostani len pedig:

Megboldogult huszonéves koromban sokat próbálkoztam a festéssel, van is egy szép kis kollekcióm a mintadarabokból. Ebből húztam elő a 2 kávésat. Meglepődve láttam, milyen sötétek. Nos, nem emlékszem az arányokra, de az biztos, hogy csak pár métert festettem akkoriban mindenből, mert nem találtam olyan fonalminőséget, amit szívesen magamra húztam volna, így csak kísérleteztem. 

Az sem lehetetlen, hogy mivel akkoriban egyáltalán nem kávéztam, lefőztem a csak vendégeknek tartogatott kávéból pár főzetet, és ebben a luxuslében pancsoltam, lévén zacc napi szinten biztosan nem állt a háznál. Az biztosan erősebb színt ad. Kíváncsi leszek a ti tapasztalataitokra!

Piktor Péntek 1. - kellékek

Rendszeresen kapok levelet olyan blogolvasóktól, akik nagy kedvet éreznek a növényi festéshez, de nem tudják hogyan fogjanak hozzá. 

Ezért arra gondoltam, hogy minden 2. pénteket ennek a témának szentelek. 

És hogy legyen neve is, a Piktor Péntek névre kereszteltem, a mottója pedig talán az a közhely, miszerint együtt könnyebb, de legalábbis élvezetesebb.

Elöljáróban elmondanám, hogy nem vagyok szakértője a témának. Műkedvelő, lelkes hobbista csupán. Azt a kevés tapasztalatot, amire szert tettem szívesen megosztom a nálam is kevesebb tapasztalattal rendelkezőkkel, de alapvetően egy közös felfedezésre hívlak titeket, egy útra, mely reményeim szerint egy évig tart majd.

Szívesen veszem, ha megosztjátok a kommentekben a saját véleményeteket, tapasztalatotokat!

Hamarosan rengeteg növényből válogathatunk majd, de addig is, amíg minden kizöldül találunk elfoglaltságot.

Ma a kellékeket vesszük számba:

- egy jó nagy, legalább 10 literes fazék fedővel, amit semmi másra nem használunk. Lehetőleg rozsdamentes acél, de lehet sértetlen zománcú is. 

- 2 műanyag fakanál (fa nem jó, a gyapjúszálakat meghúzza kissé)

- gumikesztyű

- fém szűrő, amit semmi másra nem használunk. Minél nagyobb annál jobb, lényeg hogy bírja a hőt és sűrű lukú legyen. 

- 1-2 vödör vagy nagyobb tál, kisebb lavór (leszűréshez, áztatáshoz). Nálam ezek is kizárólagos használatban vannak. (éljen a Spáros vödrös narancs :-)

- néhány térdharisnya vagy harisnyanadrág (lehet sérült vagy használt is)

- timsó (gyógyszertárból)

- vasgálic (kertészboltból)

- rézgálic (kertészboltból)

Aki semmilyen vegyszert nem akar használni, megteheti nyugodtan, bár ezzel beszűkülnek egy picit a lehetőségek. A timsó tudomásom szerint nem ártalmas ellenben igen hasznos, a réz- és vasgáliccal óvatosan kell bánni, ha ugyan használja az ember.

Amit festünk:

- fehér lenvászon

- natúr gyapjú bármilyen formában (roving, bunda, előszál, fonal)

- aki akar pamutvászonnal is próbálkozhat, ez jóval halványabb árnyalatot ad

- pamutcsipke

Amíg nincs friss növény, azzal festünk, ami adódik.

Jövő pénteken indul a móka, gyűjtsétek a kávézaccot! Aki nem szeretné megosztani a konyháját muslicákkal, nyugodtan keressen fel egy közeli kávézót, örömmel szokták odaadni a zaccot.

3 hét múlva pedig vöröshagyma héjával festünk majd. Ebből viszonylag sokra lesz szükség, fogjátok be a rokonságot és a barátokat is a gyűjtésbe, vagy kunyeráljatok a zöldségestől, esetleg főzzetek rengeteg hagymás ételt ;-)

Végül pedig némi ajánlott irodalom :

Kemendi Ágnes: Festőnövények

Csókos Varga Györgyi: Festékeskönyv